Három hónapon keresztül írta Az álomnőt. Nem utálta néha?
Dehogynem! Azt mondtam, hogy én most ezt abbahagyom, kész, vége, aztán persze folytattam, és újra élvezni kezdtem. Rengeteg kávé fogyott el az írás közben, de úgy érzem, megérte!
Nem félt ismeretlen vizekre evezni?
Nemcsak az írástól félek, hanem gyakorlatilag mindentől. A legbelsőbb félelmek mindig ott vannak bennem, bármihez is kezdjek, de képes vagyok arra, hogy legyőzzem ezeket. Mertem csinálni valamit, és erre büszke vagyok. Az út nyitott bárki számára: tessék utánam csinálni!
Mit szól majd, ha a kritikusoknak nem tetszik a könyv?
A kritikusok azért mentek kritikusnak, mert őket már nem érheti kritika? Sok napom és éjszakám ráment a könyvírásra, újra kiadtam magamból érzéseket, még kihasználhatóbbá tettem magam a közönség számára. De közben legalább létrehoztam egy új dolgot. Számomra a színházban és a tévében is az jelenti a legnagyobb boldogságot, ha látom, hogy örömöt szerzek, hogy szórakoztatok. Ezért élek. A színpad azért nagyszerű, mert ott azonnali a visszajelzés, a könyv pedig azért, mert ez a műfaj valóban rólam szól. Itt egyértelműen én vagyok a felelős, akár tetszik a könyv, akár nem.
Az interjú folytatásáért kattints ide!